Papagáj-BLOG

Írások a világ legnépszerűbb madaráról

Állati kiképzés

Gyakran hallom, hogy az oktatók azt mondják, hogy az állati képzés a kapcsolatokról szól, és hogy ez a papagájokra is igaz. Be kell vallanom, hogy nálam konkrétan ez az elsőszámű oka annak, hogy madarakkal kezdtem foglalkozni a múltban. Szeretem azt a kapcsolatot, amelyet kialakíthatsz egy állattal. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, ebbe az is beletartozik, hogy a kiképzés gyakorlatilag élethosszig tart, mindig folytatódik, függetlenül attól, hogy milyen szintre sikerült eljutni a madárral.

Először meg kell határoznunk, hogy mit értünk a „kapcsolat” alatt. Erre azt tudnám mondani, hogy a legtöbb, jutalomalapú (pozitív megerősítésre építő) papagáj-oktatás egy olyan kapcsolatot jelent, amely a bizalmon alapul, mindkét érintett fél számára kívánt következményeket eredményez, és nem tartalmaz riasztó tapasztalatokat. Az agresszió magja valamilyen formában az összes állatban, így a papagájban is megtalálható. Egy jól működő gazdi-madár kapcsolatban azonban szinte soha nem kerül felszínre.

Ez a kapcsolat azonban tartalmazhat olyan dolgokat, mint az elkerülési magatartás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állat valamit nem tesz meg, mert tudja, hogy azért büntetés jár és ettől fél. A kutyáknál ez tud egészségesen működni, a papagájoknál szinte teljesen kizárt. Ez továbbra is kapcsolat, de nagyon különböző kritériumokkal létezik.

Egyes oktatók szerint az állatok az oktatóval fennálló „jó” kapcsolatuk miatt viselkednek megfelelően, tehát a jó magaviselet valahol egy konkrét emberi személynek szól. Ez egy újabb érdekes megállapítás. A „jó” természetesen egy másik szó, amelyet még meg kell határozni. A jó azt jelentheti, hogy az állat az oktatót a kívánt gazdájának tekinti és elfogad tőle olyan dolgokaz, mint a kezek, a figyelem, a játékok, stb. És aki nem a gazdi, hanem egy másik ember, azzal ez a kapcsolat nem tud működni. Ennek oka a papagájok erős személyes kötődése, melyet szerencsés esetben sikerülhet több ember, akár egy komplett család irányába is kialakítani.

A papagájokról

A közel 350 fajtát számláló madarak mára nagyon sok háztartásban ott vannak, mint háziállatok. Pártlan egzotikus szépségük meglepő intelligenciával és játékossággal párosul. Egy kis nevelést követően elsőrangú társmadár válik belőlük.