Unalom és a tolltépés
Az unalomtól, a túl szoros ketrecbe kerüléstől vagy a túl soká tartó, folyamatos egyedülléttől mind-mind kialakulhat a tolltépés papagájnak és gazdájának egyaránt tengernyi szenvedést okozó jelensége. Szerencsére egyre gyakrabban akadnak olyan helyzetek, amelyekből a jelenség még megfordítható és a madár a végére meggyógyul. Az én személyes sikertörténetem Bobo, egy kakadu esete, akinek előző tulajdonosai csontig levágták a szárnyait és a farkát is. Amikor ide került, teste pihével volt borítva, tollak nélkül.
Miután két évig szórakozásban gazdagabb környezetben élt nálunk, sok időt töltve a társaságomban és az új, tágas ketrecében, a tollai többnyire visszanőttek. Viszont soha nem volt képes élvezni más papagájok társaságát. Amikor eljött a lehetőség, hogy szeretetteljesebb, végleges környezetbe tegyük egy papagájos családhoz, elengedtem, de folyamatosan informálódtam róla. Egy évvel később Bobo nagyrészt abbahagyta a tolltépést, bár néha még mindig le tudjaharapja a farktollait.
Nincs komoly tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a szárnynyírás a toll kopasztásának befolyásoló tényezője lenne. Sok papagájt így tesznek röpképtelenné, megelőzendő a szökést. Véleményem szerint ez kártékony gyakorlat, mert mivel a levágott tollú madár tudja, hogy nem tudja felhasználni természetes védekezési eszközeit és elrepülni fenyegetés esetén, ez szorongást okozhat nála, ami pedig tolltépéshez vezethet.
A tollak legelső valószínűsíthető szerepe a szigetelés volt, és persze az ellenkező nem iránti vonzerő adása. A hüllők energiája a napfénytől függ, ezért hidegvérűek. A madarak ezzel szemben magas testhőmérsékleten vannak, és tollaik, amelyek a madár testtömegének körülbelül 10–15%-át adják, elősegítik a test hőszigetelését és a hőmérséklet fenntartását. A legelső tollasodástól kezdődően a tollazat karbantartásigénye meglehetősen nagy, ezért a papagáj idejének egy jelentős részét a toll ösztönös karbantartása teszi ki. Egymást és a kicsinyeiket is szeretik tollászkodni.
